Így szerezte meg Budapest az erdélyi magyar projekt fölötti kontrollt

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, egyben a Bethlen Gábor Alap Bizottságának tagja. AFP PHOTO / DANIEL MIHAILESCU
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, egyben a Bethlen Gábor Alap Bizottságának tagja. AFP PHOTO / DANIEL MIHAILESCU

Míg a román kormány évente 4-5 millió eurót folyósít az erdélyi magyarság számára, Budapestről ma már ennek a sokszorosa érkezik. 2016-ban csak a Bethlen Gábor Alapból 60 millió eurónyi támogatást ítéltek meg erdélyi magyar szervezeteknek. A támogatásokat összehasonlító infografikával indul a Műhely rovatunk.

Adományozd a jövedelemadód 2%-át az Átlátszó Erdély Egyesületnek!

10517_2szazalek_v5

Mi is a Műhely rovat? Munkánk során gyakran előfordul, hogy egy szerintünk érdekes dokumentumot, adatsort, számítást vagy akár gondolatmenetet nem használunk végül, mert sehogy sem illeszkedik az anyagunkba. Ezek az adatok eddig számítógépünk egy mappájában végezték. Most olyan rovatot indítunk, ahol ezeket az önálló tényfeltáró anyagnak kevés, de attól még fontos információmorzsákat publikáljuk.

Hogyan aránylanak egymáshoz a Budapestről, illetve Bukarestből érkező támogatások? A kérdés azért is kézenfekvő, mert tavaly összesítettük a román kormány által az erdélyi magyarságnak utalt költségvetési támogatásokat, idén pedig a magyarországi támogatásokról publikáltunk kétrészes összefoglalót.

Határon túli támogatások 1.: a jobb kéz nem tudja, mit támogat a bal

Határon túli támogatások 2.: Az állandó tételek és a legjobb barátok

A két sorozat végkövetkeztetése, hogy úgy az RMDSZ, mint a magyar kormány, illetve a Bethlen Gábor Alap homályos kritériumok szerint, hosszú távú koncepció nélkül ítéli meg ezeket a támogatásokat erdélyi magyar egyházaknak, civil szervezeteknek és esetenként magánszemélyeknek.

Ha a támogatási rendszer kritikusainak igazuk van, és a jelenlegi rendszert klientúraépítésként szemléljük, akkor nem mindegy, hogy melyik fél mennyi pénzt tud az erdélyi magyar elitek egzisztenciáját biztosító intézmények, és végső soron az erdélyi magyar projekt számára felajánlani.

Ki mennyi pénzzel száll be az erdélyi magyar projektbe?

Mert ugyan az RMDSZ és az Orbán Viktor által vezetett magyar kormány jelenleg szövetségesek, ez azonban nem mindig volt így, és nem szükségszerű, hogy mindig így legyen – egy esetleges szakítás után a támogatások és az egyes intézmények lojalitásának a kérdése időszerűvé válik.

Ha az erdélyi magyar projektet vállalkozásként szemléljük, és feltesszük, hogy az RMDSZ és a magyar kormány ennek a vállalkozásnak a tulajdonosai, akkor a támogatási adatokból egyértelmű, hogy a magyar kormány az utóbbi években egy, az üzleti életben alaptőke-emeléshez hasonló lépéssel többségi tulajdont szerzett ebben a projektben.

A bukaresti kormánytámogatást kezelő (és ennek a pénznek 20-25 százalékát nyílt pályázaton kiosztó) RMDSZ költségvetése eltörpül az erdélyi magyar egyházak és az egyházakhoz kapcsolódó projektek (pl. a Sapientia Alapítvány vagy akár a székelyföldi hokiakadémiát működtető Mens Sana Alapítvány) mellett.

Az alábbi infografika – mint minden hasonló vizualizáció – szükségképpen torzít. A két legfontosabb dolog, amit észben kell tartsunk:

  • Az RMDSZ a román kormány által folyósított támogatásnak csak 20-25 százalékát hirdeti meg nyílt pályázaton, a többit saját működésére költi. Azonban mivel a Communitas Alapítvány nyílt keretei nem is látszanának ezen az infografikán, ezért a kormánytámogatás teljes összegét ábrázoltuk.
  • A Bethlen Gábor Alap a legfontosabb, de nem kizárólagos pályázati forrás erdélyi szervezetek számára (a magyarországi támogatási rendszerről itt írtunk), tehát a Magyarországról érkező pénzek összege nagyobb az általunk ábrázoltnál.

Sipos Zoltán

Adományozd a jövedelemadód 2%-át az Átlátszó Erdély Egyesületnek!

10517_2szazalek_v5

  • P.Katona László

    Egy kis „adalék” a cikkhez Király Csaba: Székely Tükör 2017 című könyvéből

    http://szekelytukor2017.uw.hu/

    „Lényegében, ami 1990-től kezdődik az már a magyar támogatáspolitika jelenkora. Mielőtt ezt témakört érintenénk, elöljáróban le kell szögezni:

    – a Magyar Államnak nincs természetesebb kötelessége, mint a saját és az elszakított részek polgárairól a lehetősége szerinti maximális gondoskodás;

    – mi sem természetesebb, hogy e gondoskodásnak vannak nem a nyilvánosságra tartozó elemei;

    – mi sem természetesebb, hogy egy állam, amely lehetősége szerint gondoskodik állampolgárairól, cserébe az állampolgártól – a többi állampolgárral szembeni felelőssége, kötelessége miatt és mértékéig – lojalitást, teljesítményt, eredményt vár el;

    – ez az elvárás az állam joghatóságán kívül élő polgáraival szemben kétoldalú, erkölcsi viszony.

    A továbbiakban a támogatások kétoldalú, erkölcsi viszonyát a fenti megközelítések alapján tekintjük át. Az 1989 utáni, új körülmények között 1994-ig kiépültek a határon túli támogatáspolitika első intézményei, ………………………………..Az általánosan elfogadott elképzelés ekkor az volt, hogy a határon túli intézményalapítást segíteni kell, s a kisebbségi társadalom majd fönntartja és működteti a kiépült rendszereket.

    Ez azonban nem így történt. Ma ezt az úgynevezett magyar intézményrendszert döntően magyarországi támogatásokból próbálják működtetni. Ebből adódóan az évenkénti és esetleges forrásgyűjtés nem teszi lehetővé hosszú távú működési stratégia kialakítását. Egy másik következmény az, hogy a forrásokért, illetve a forráselosztásért folytatott harcban a politikai eliteké lett a döntő szerep. Ezzel a társadalomépítés gyakorlatilag alárendelődött az érdekvédelmi, politikai munkának. Így politika- és politikusfüggővé vált, amely a kisebbségi társadalom stabilitását, belső kontrollmechanizmusait gyöngíti…………………….Nem lehet feladatunk kormányzati ciklusról ciklusra végig követni a magyar támogatáspolitikában bekövetkezett változásokat, hullámvölgyeket, ezekről számos elemző munka, konferencia részletes képet nyújt az érdeklődőnek.

    Mind személyes tapasztalataink, mind a fenti munkák jórészének áttekintése után a támogatások azon szempontjairól kell beszélni, amelyek kívül esnek a tudományos, politikai elemzések érdeklődési körén.

    ………………………..Mielőtt a téma mélységeibe bocsátkoznánk, meg kell jegyezni, hogy a számok, adatok pontosítása messze meghaladja „kívülálló” lehetőségeit. Ez nyilván közgazdászok, politológusok, politikusok dolga lesz egyszer. Az arányokat szerettük volna érzékeltetni, az aránytalanságot.

    Általánosságban a következő problémák terhelik ezt a kapcsolatot.

    1. Amikor a magyar támogatások kerülnek szóba, mindenki a hivatalos, valamennyire publikus, hozzáférhető direkt állami költségvetési, és indirekt alapítványi, egyesületi támogatásokról beszél csak. Ez számszerűsíthető, ez a nyilvános támogatáspolitika.

    Emellett azonban léteznek olyan formái, csatornái a székelység segítésének, amelyek nagyságrendjéről soha semmilyen felmérés nem készült, holott a székely hétköznapokban nagy számban ezek vannak jelen. Ilyen támogatási formák: az egyházak és karitatív szervezetek támogatásai, a testvértelepülési kapcsolatok, a pártpolitikai-gazdasági kapcsolatok, és nem utolsó sorban a magyar emberek személyes, egyéni rokonszenvéből, szolidaritásából fakadó magán támogatások. Ezek ismerete nélkül csak a támogatások jéghegyének a csúcsa látszik.

    2. A különböző címszóval érkező támogatások valódi célba érése, felhasználása a támogató részéről teljes mértékben kontrolálatlan, felügyelhetetlen, még az állami pénzek esetében is. A magyar állam, vagy bármely támogató intézmény, jogi vagy magánszemély kénytelen megelégedni a székely becsületesség illúziójával, hogy a pénz arra fordítódik, amire szánták.

    3. A támogatások megtervezésénél, odaítélésénél nem látszik, hogy magyar, kormányzati oldalról volna egy átgondolt, reális székely-stratégiai koncepció, amely nem álmokra, vágyakra és nem az erdélyi magyarok képviselőinek bemondásaira épül.

    E koncepció hiányát a magyar és a székely politikai elit személyes kapcsolat- és érdekhálóján keresztüli ad hoc „adakozás” jellemzi.

    6. A gazdasági jellegű támogatások, finanszírozások esetében – például a fiatal vállalkozók számára a helyben maradást elősegítő pályázatok, programok – készült-e felmérés az így kiosztott források hatékonyságának vizsgálatáról?

    7. Az oktatási, képzési célra fordított kereteknél készült-e felmérés, hogy a magyar pénzen szakmát, diplomát szerzett székely fiatalok hány százaléka kamatoztatja Székelyföldön a megszerzett tudást, s hány százalék vállal vele munkát Magyarországon, vagy másutt Nyugat-Európában?

    8. A demográfiai adatok, az elvándorlás és az asszimiláció tendenciái riasztóak, és mindhárom folyamat tartósnak és megállíthatatlannak mutatkozik. A székelység egyre nagyobb teret veszít szülőföldjén mind a románokkal, mind a cigányokkal szemben. Hosszútávon mi lesz a sorsa a magyarországi pénzeken vásárolt ingatlanoknak, ingatlan felújításoknak, infrastrukturális, környezeti beruházásoknak?

    9. A székelység az utóbbi két évtizedben magán és intézményes szinten is hozzászokott az Anyaországból érkező mindenkori támogatáshoz, amit ma már el is vár. Ez nagymértékben elkényelmesítette a székelységet, legalábbis a jelenlegi formában a támogatási rendszerben nincs semmi ösztönző, nincsenek elvárások és a hatékony számonkérésre sincs lehetőség.

    10.Végezetül tegyük fel azt a kérdést, amellyel a számos, áttanulmányozott elemzés egyike sem foglalkozik. A székelység nem képes a magyar pénzeken létrehozott politikai, kulturális, civil intézményrendszerét 25 év után – még részben sem – önállóan működtetni. A szintén jelentős mértékben Magyarországra támaszkodó, illetve abból az irányból érkezett anyagi, kapcsolati, és informális tőkére alapozott, azon gründolt, ma a tulajdonosok számára kétségtelenül sikeres székely vállalkozások milyen mértékben vállalnak részt e rendszer fenntartásában, működtetésében? A román államnak, az önkormányzatnak fizetett kötelező adón – amit egyébként mindenki, a multik is megfizetnek -, a 2 százalékon túl milyen mértékű a mai székely vállalkozók részéről ez az áldozatvállalás? A pénzek, támogatások lehívásának mindenkori varázsigéje a nemes székely nemzet, az ősi, az egyedül, őszintén, maradéktalanul magyar, székely nép felkarolása milyen nagyságrendű forintokban, lejekben, eurókban ölt testet a nép javára a nép nevében meggazdagodott székely gazdasági elit esetében?

    Az előzőekben tíz, pénzről, pénzről, pénzről szóló megállapítást tettünk, kérdést fogalmaztunk meg. Itt azonban messze nem holmi primitív, fiskális szándék vezetett bennünket. Itt sokkal többről van szó. Egy nemzet, egy nép jövője a tét, s ha a nemzet aktuális vezetői alkalmatlanok, hibásak és bűnösek a nemzettel szemben, a nép pedig primitív, lebutított ösztönöktől vezérelve képtelen ősei paraszti bölcsességével a saját, kollektív javára cselekedni, nem marad más lehetőség, mint a rossz rendszer fenntartását biztosítónak kell felelős szülő módján a cukorka után a pálcához nyúlni.

    Vegyük sorra a Székelyföld irányába működő, létező támogatási csatornákat!

    ………………………………………….

    Kuriózumértékkel említem meg az úgynevezett “magyar pénzt”, a székely gyermekeknek fejenként, alanyi jogon járó iskolakezdési támogatást. Ezt az összeget a magyar állam elutalja Romániába RMDSZ egyik alapítványának. Ezek a komoly, nemzetileg elkötelezett emberek pedig 6-8 százalék közvetítői díj fejében juttatják el a gyerekekhez a pénzt. No most: ez ugyebár iskolakezdési segély. Nem tudjuk, a magyar állam mikor teljesíti évente a tranzakciót, de itt gyakran még decem-berben sem jutnak hozzá a pénzhez a családok.

    Kis számtan: ha Erdélyben van kb. kétszázezer iskoláskorú gyermek, akkor itt 4 milliárd forintról van szó. Négy milliárd után mennyi kamatot ad a bank, ha csak 3-4 hónapig tartja bent az alapítvány a pénzt? Mennyi az annyi? És a négy milliárdnak mennyi a 6-8 százaléka? Ez alaphangon is 240 millió forint. Közvetítői jutalék!

    Kétségkívül ennek a támogatásnak a célba juttatásához az elején kellett egy nyilvántartás a gyerekekről. Ezt egy normális vállalkozás egy körtelefonnal intézi el az iskolák, önkormányzatok felé, de akár a román népesség nyilvántartó is készséggel ad erről felvilágosítást. Jó, megvan a címlista, azt fel kell vinni egy számítógépre, s innét kezdve egy ember egy héten keresztül nyomkodja az entert – 240 millióért. Jobban járna mindenki, ha a magyar állam létrehozna Romániában egy száz százalék magyar tulajdonú alapítványt, tisztességesen megfizetne néhány embert, és század részből meg lehetne oldani a feladatot. Akkor miért nem tesz így? Nincsenek hátsó gondolataink, de valaki felbérelhetne egy magánnyomozót, hogy derítse ki, másod-harmad lépcsőben kihez, hova mennyi kerül ebből a nem kevés pénzből?

    Az RMDSZ-t szokás maffiaszervezethez hasonlítani – nem alaptalanul. Azonban ennek a rendszernek a fenntartása lehetetlen volna, ha nem asszisztálna hozzá a magyar állam, s rajta keresztül az összes erdélyi rivális politikai alakulat. Mert végül is egyik sem csinált mást, csak közpénzen szájkaratézik eszmékről, autonómiáról, szabadságról.

    Huszonöt év intenzív magyar támogatáspolitika után úgy tűnik, a székelységnek sem politikai, sem gazdasági téren nincs a bukaresti kormánnyal szemben érdekérvényesítő ereje – talán képessége sincs. Az egyetlen, amiben közös nevezőt tudtak kialakítani a székelyek: könyörögni a magyarok felé, sajnáltatni szerencsétlen sorsuk, s majd a táposok, meg az Isten megsegíti őket.

    Mert semmi nem elképzelhetetlenebb e csodálatos világban, mint hogy saját sorsukon személyes, egyénenkénti és kollektív áldozatválla-lással próbálnának meg mozdítani. Saját zsebbe nyúlni a közért – ez olyan a székelynek, mint ördögnek a tömjén. Összefoglalva: Székelyföldön ma a magyar pénzek nélkül nem lenne sem iskola, sem templom, sem sajtó, de még egy árva falutáblát sem tudnának önerőből összehozni. Minek is az? Hisz mindenki tudja, hol van a mi kicsi falunk!

    És akkor süllyedjünk tovább a haszonelvű képmutatás, és a nemzeti összelopkodás lelki régióiba, nézzük hogyan, miből élnek az elszakítottságban egyházaink, s azok papjai?

    Kétségbevonhatatlan az egyházaknak a Trianon utáni évtizedekben betöltött nemzetmentő, megtartó szerepe. Ám az, hogy Szent István megalapította, létrehozta a magyar egyházat, az nem menti fel Szent István későbbi és mai utódait semmilyen hibás, bűnös döntés, cselekedet felelőssége alól.

    Papjaink, egyházatyáink, lelkészeink ezzel a hatalmas erkölcsi tőkével indultak ‘90 után a magyarországi pénzek utáni versenyfutásban, amiben hosszú éveken át még a szocialista-kommunista- szabaddemokrata kapcsolatokat ápoló, többnyire RMDSZ-es polgár-mesterekkel szemben a magyarországi nemzeti oldal bizalmát is élvezték.

    Nincs ezzel kapcsolatban sem egyetlen adat, de még csak becslés sem, hogy ez az erkölcsi tőke mekkora nagyságrendű anyagi, pénzbeli támogatást eredményezett és eredményez ma is a kis falusi plébániától a gyulafehárvári püspöki palotáig. A halandó ember csak azt látja, hogy ha nem adakoznak a magyarok, akkor Székelyföldön minden templom összedőlhet, mert itt nincs pénz semmire. Halandó ember csak azt látja, hogy a pap bácsinak, akinél még a templom egere is gazdagabb volt húsz évvel ezelőtt, most az egyik faluban 200 hektáros gazdasága van, a tiszteletes úrnak 3 panziója, többet járnak külföldre vendégségbe, mint amennyit itthon vannak, s amikor itthon vannak, sem érnek rá a falura, az emberekre, mert mindig jön hozzájuk valaki.

    A tiszteletes úrhoz járnak a faluba a magyarországi, fontos emberek. Országgyűlési képviselők, politikusok. Miután elmennek, a tiszteletes úr mindig megvesz egyet a falu megürült, öreg házaiból. Van valami alapítványuk, már öt házat föl is újítottak, ott fogadják most a vendégeket. „

    …………………………………………..

  • lényeglátó

    ‘Áldott jó keresztényeink!”
    A kiegyezést követő gentry világ tönkremenésével az árverésre került földbirtokokat a román egyház segítségével fölvásárolták: „Hétszáz középbirtok ment át zömében román parasztok egyéni vagy községi tulajdonába; amely folyamat a magyar tulajdonban lévő földek 144618 holdnyi csökkenésével járt.” Erdély története 1590. oldal. A román egyház a magyaroknak is adott földet, ha áttért a görög-keleti vallásra; melyet a római katolikus egyháznál kisebb anyagi követelések is ösztönöztek. Az eredmény: Szabó Dezső író tapasztalata: „Másnap délelőtt én tartottam az ünnepi prédikációt, melyet a közönség láthatóan értetlenül hallgatott. Mert ezeknek nagy része már alig ért valamit magyarul. Olyan ősi nevük van, mintha az Árpád apánk kortársai volnának, és teljesen elrománosodtak.” Szabó Dezső: Életeim 452. old. de 1700-1844 között 2200 ezer román települt be Erdélybe!