“Kólagyár” a Cekenden: a magyar állam cége szennyez Székelyföldön

Fotó: Egyed Ufó Zoltán/uh.ro
Fotó: Egyed Ufó Zoltán/uh.ro

Súlyos környezetvédelmi katasztrófával fenyegeti Székelyföldet egy magyar állami tulajdonban lévő vállalkozás profitéhsége. A cekendi hulladéktározóból többször kiszabadult az úgynevezett csurgalék – nyár közepén például derékmagasságig tört fel a székelyudvarhelyi kanálisokból. A hulladékos cég ugyanis fél Romániából befogadja a szemetet, annak ellenére, hogy a város azért adott területet neki, hogy a környező települések szemételhelyezési gondját hossző időre megoldják. Nyegle menedzser, hallgatásba burkolózó magyar állami cégközpont, tulajdonosként érintett politikus és egy város, ahol nem akarnak bajt a Fidesznek – riport a nemzetpolitika vadhajtásairól.

Csurgalék – kétségkívül ez az év szava Székelyduvarhelyen, pedig év elején azt sem tudták a helyiek, hogy mit jelent. Egyébként a szemétlerakó alján keletkező szennyvizet takarja – lehet mérgező is, ha a szemétben például nehézfémek vagy toxikus anyagok voltak. Jellemzően sötét színű, roppant büdös folyadék.

A történet egyébként tizenkét éve kezdődött, amikor az akkori polgármester, Szász Jenő (aki ma már a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet – továbbiakban NSKI – vezetője) a település nevében megegyezett egy helyi szemétszállítási céggel, hogy a város átad saját területéből csaknem húsz hektárt 49 évre a vállalkozásnak, hogy az EU-konform hulladéklerakót építsen a Cekend-tetőn. A szerződéskor aláírt dokumentumokban világosan benne van: regionális szemétről van szó, és nevesítik benne azokat a Hargita megyei településeket is, amelyeket a cégnek ki kell szolgálnia. Azt is kikötötték, hogy az üzleti forgalom minimum egy százaléka Székelyudvarhely városát illeti.

A tározó megépült, a vállalkozás azóta többször tulajdonost váltott. Három éve egy osztrák multitól vásárolta meg a magyar állam. Igaz, nem ez volt a cél: az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. az AVE Magyarország KFT-t vette meg 2014 májusában, de a csomagban benne volt két székelyföldi vállalkozás is, köztük a cekendi telepet működtető RDE Harghita SRL.

Óriási üzlet lett a szemét

Romániában közben érdekes dolgok történtek: 1999-re be kellett volna zárni az összes, nem uniós norma szerint épült szeméttelepet. A hatóságok megpróbálták ezt elszaboltálni, ezért a lakosság egészsége és a környezet védelme érdekében az Európai Bíróságon tavaly eljárást indított Románia ellen a Európai Bizottság. Nem volt mese: hatvannyolc nem EU-konform városi szeméttelepet kellett becsukni, így számtalan helyen nem tudtak mit kezdeni a lakossági szeméttel, és a hulladéktárolás hirtelen igen jól jövedelmező üzletté vált.

Ekkor jött el az RDE nagy pillanata: a cekendi lerakónál tömegesen megjelentek a távoli megyék rendszámait viselő hatalmas kamionok. Úgy tudjuk, a vállalkozás az Erdélyben kialakult krízishelyzetre hivatkozva kért engedélyt tavaly októberben a környezetvédelmi hatóságtól arra, hogy más megyékből is befogadhasson szemetet az eredetileg engedélyezett mennyiségeken felül.

Információink szerint az idei évre 55 ezer tonnával kérték a korábbi keret megemelését – hogy helyén kezeljük ezt a számot, jó tudni: Székelyudvarhely és környékének évente nagyjából 10 ezer tonnányi szemete van. A cég forgalma meredeken ment felfele: míg 2014-ben nagyjából 2,5 millió euró volt, ez tavalyra 4,4 millió euróra emelkedett, így 2016-ban 850 ezer eurós profitot termelt. Nem véletlen, hogy egy tusnádfürdői előadáson elhangzottak szerint az RDE Hargitát jelenleg a terület második legnyereségesebb romániai vállalkozásaként tartja nyilván a szakma.

Egyed Ufó Zoltán/uh.ro
Egyed Ufó Zoltán/uh.ro

“A lé elmegy Magyarba, a levét megisszuk”

Nagyon úgy tűnik, a telepre hirtelen bezúdúló szemétmennyiséget nem tudták, nem tudják megfelelően kezelni. Idén márciusban megjelent a csurgalék a cekendi hulladéktározó körüli sáncokban. Az esetről tudósító újságírónak, Egyed Zoltánnak a vállalat igazgatója, Koszta Attila gúnyosan azt mondta:

“Miből gondolja, hogy ez csurgalék? Lehet, hogy Coca-Cola!”

A Hargita megyei környezetvédelmi hatóság sem kólára gondolt: ötvenezer lejre (3.4 millió forintra) megbüntette a céget a szennyezés miatt. Az uh.ro-n közölt riportban a legközelebbi faluba beérkező szennyvíz kapcsán ezt írták:

„Odalent bizonyára tárt karokkal várják, már ki vannak feszítve a patak fölé a bannerek, „Máréfalva köszöni a Magyar Államnak!” felirattal . (…) A pénz elmegy, a szemét ittmarad nekünk. Sőt, a leve is nekünk folyik vissza. Tömörebben fogalmazva: a lé elmegy Magyarba, a levét megisszuk. Hip-hip-hurrá!”

Júniusban újabb adag csurgalék érkezett be Máréfalvára, onnan pedig a Küküllő folyóba, amely Székelyudvarhelyen is átfolyik. Az udvarhelyiek viszont közvetlenebb módon is megismerkedhettek a szeméttároló levével: a nyár eleji esőzések alkalmából a város több pontján is térdmagasságig lövellt fel a fekete szennylé az eldugult esővíz-elvezető csatornákból, és a laboratóriumi elemzések később azt igazolták, hogy tényleg a cekendi hulladéktározóból kifolyó csurgalék volt a penetránsan büdös lötty.

Ezután az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport (UTCA), megelégelve a helyzetet, csendes tüntetésre hívta a lakosokat. A környezetvédelmi hatóság újra ötvenezer lejes bírságot szabott ki, majd egy másik kihágás után még egyszer ennyit. Időközben előkerültek olyan fotók is, amelyek azt bizonyítják: a cégtől már tavaly is pumpáltak ki csurgalékot a környező árkokba-tavacskákba.

Törvényszerűek az üzemi balesetek a feszített tempó miatt

Bár a cég ezt tagadja, az általunk megkérdezett szakértők azt mondják: a telepre bezúdúló rengeteg szemét okozta feszített tempót nem bírja a rendelkezésre álló infrastruktúra, törvényszerű volt a kisebb-nagyobb üzemi balesetek bekövetkezése. Nem tudni azt sem, elvégezték-e a sokszorosára növekedett mennyiséggel járó technológiai többletberuházásokat – a mérlegadatok szerint nem, hiszen a befektetett eszközállományuk 2015-ről 2016-ra látványosan csökkent (5.4 millió euróról 4.9 millióra), magyarán nem vettek új gépeket.

Mindezekről hiába próbáltuk őket megkérdezni: az RDE Harghita SRL-t megkerestük ugyan augusztusi erdélyi utunk előtt, de válaszukban azt írták, pont akkor megy szabadságra az igazgató. A cég politikája szerint (ezek szerint ilyen is van már a szemetes vállalatnak) csak az ügyvezető nyilatkozhat a médiának, illetve csakis az ő jelenlétében történhet nyilvános fotózás. Utána írásban tettünk fel kérdéseket, emlékeztetve a menedzsert arra, hogy mivel a vállalat magyar állami tulajdonban van, az üvegzseb-törvény értelmében köteles adatokat szolgáltatni.

Koszta Attila, a vállalat igazgatója. Fotó: Egyed Ufó Zoltán/uh.ro
Koszta Attila, a vállalat igazgatója. Fotó: Egyed Ufó Zoltán/uh.ro

Érdemi válasz helyett ezt kaptuk: „az RDE Hargitha SRL külföldön (Románia), nem magyar jog alatt bejegyzett társaság. Megjegyezzük, hogy az Ön által hivatkozott információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény hatálya csak a Magyarország területén folytatott adatkezelésre és adatfeldolgozásra vonatkozik. Megjegyezzük továbbá, hogy az Ön által hivatkozott magyar jogszabály 29. § (1) bekezdése szerint a közérdekű adat megismerésére irányú igény válaszadására a törvény 15 napot bocsát rendelkezésre.” Természetesen kiváncsiak voltunk a magyar tulajdonos, a NHSZ álláspontjára is. Augusztus tizedikén elküldtük a kérdéseinket, melyre válasz azóta sem érkezett. Szeptember tizenhatodikán közérdekű adatigénylés nyújtottunk be, lapzártáig erre sem jött érdemi reakció.

A székelyföldi városvezetésnek lépnie kellett, nyár közepén bizottságot hoztak létre a cekendi hulladék ügyének kivizsgálására. És itt most álljunk meg egy pillanatra.

Érdekelt a szemétbizniszben Szász Jenő

Székelyudvarhelyen három cikluson keresztül Szász Jenő volt a polgármester. A város kétségkívül sokat fejlődött azalatt, de utólag visszanézve néhány dolog kapott egy vajszínű árnyalatot. Például a szemétügyben: ugyan magyarországi szakembereket és befektetőket hozott, de csak később derült ki, hogy egy hozzá köthető vállalkozás is részvényes lett a cégben.

A birtokunkba került cégadatok szerint márciusban még hat százalékot birtokolt az RDE-ből a Regnum Invest SRL, de az első botrány kirobbanása után villámgyorsan megváltak a tulajdonuktól, sőt utána még a céget is felszámolták. Egyébként úgy tudjuk, annak idején más magyarországi befektető is vállalkozott a székelyföldi szemétpiacon, ám azt könyörtelenül ellehetetlenítették – talán azért, mert abban nem voltak érdekeltségeik a helyi politikusoknak.

Szász Jenő jó ideje a budapesti NSKI vezetője, de most is több olyan képviselő van a székelyudvarhelyi önkormányzatban, akik főállásban az intézet székelyföldi irodájának alkalmazásában állnak, tehát az expolgármester emberei. Az RDE Harghita SRL egy olyan vállalkozástól béreli béreli a Bethlen utcai irodáit, ahol Szász többségi részvényes – hiába érdeklődtünk, hogy mennyiért, erre sem kaptunk választ.

Az önkormányzat két tűz között

Így nem csoda, ha a városvezetés harapófogóban érzi magát: a helyi lakókat képviselve fel akarnak lépni a környezetszennyező cég ellen, de ez nem érdeke sokaknak az önkormányzatból, ráadásul információink szerint a jobboldali városvezetés „nem akar bajt a Fidesznek és a magyar kormányak sem”. Különös tekintettel a közelgő anyaországi választásokra.

Az biztos: az NHSZ szakemberei a nyáron megjelentek a városban, voltak a cekendi cégnél is, de hogy mi lett a látogatás eredménye, az eddig nem derült ki – kérdéseinkre ugyanis nem válaszolnak. Pedig jó lenne tudni, mit szóltak ahhoz (egyáltalán észrevették-e?) hogy a vállalkozás vezetője, Koszta Atilla igazgató a román cégbíróság adatai szerint összesen hat cégben adminisztrátor, háromban pedig tulajdonos is. Jó kérdés, hogy a brutálisan felpörgetett hulladéklerakó éves profitja a magyar adófizetőket gazdagítja-e, netán különféle költségek címén átcsurog a menedzser magánvállalkozásaiba? Vagy más anyaországi cégbe?

Egyed Ufó Zoltán/uh.ro
Egyed Ufó Zoltán/uh.ro

Bár tudtuk, hogy a hulladéklerakó területére nem léphetünk be, a fotós kollégával mi is kilátogattunk a fennsíkra. Nagyot kell kerülni Udvarhelyről – bár a tározó a várostól légvonalban alig 4-5 kilométerre van, a terepviszonyok miatt a szemetesautóknak is tizenöt kilométert kell megtenniük, hogy Fenyéd és Máréfalva településeken keresztülhaladva megérkezzenek a telepre.

Félreállok a gyönyörű fennsíkon, amely mögött a Hargita hegység magasodik, és egy percet sem kell várnunk, máris érkezik egy Fehér megyei rendszámú kamion. Utána hargitai szemétszállító kocsi, majd újra szebeni és brassói kamionok, dugig pakolva szeméttel. Világosan látszik: a fél Erdély hulladékát ide hozzák.

Körbejárjuk a szeméttelepet, ahol éppen a második cellát töltik, egész hegyet formázva a szemétből. Rengeteg madár les eledelre, időnként felröppennek – olyan, mintha egy Hitchcock-filmben lennénk. Az erdő felőli oldalon a fémhálós kerítés kiszakítva, a vasbeton oszlop is kifordult. Embernek nincs ennyi ereje, alighanem medve ment be élelem után kutatva. Hirtelen megváltozik a szélirány, és elmondhatatlnaul büdös szemétszag csap meg – a fotós kolléga öklendezni kezd, ezért úgy döntünk, eleget láttunk és visszamenekülünk az autóba.

Egyed Ufó Zoltán/uh.ro
Egyed Ufó Zoltán/uh.ro

Udvarhelyen megszerzem az UTCA civil csoport vezetőjének telefonszámát, találkozót kérek tőle. Magyari Lajost a városban mindenki Matyóként ismeri. Érdekes figura, katonai egyenruhára emlékeztető ruhában jár, és olyan barett sapkát visel mellé, mint amilyet az orosz desszantosok hordanak.

A marcona külsejéhez képes egészen kis autóval jön, de a Corsa teljes motorháztetejét betakarja egy orosz zászlót ábrázoló matrica, középen jókora Putyin portréval. Amikor megkérdezem, mi ez a Putyin-imádat, azt mondja: ha mindenki akkora hazafi lenne, mint az orosz elnök, nem itt tartana a világ. Az orosz zászló egyébként különösen bátor vállalás Romániában, mert a Krím-félszigeten történt események után Bukarest attól retteg, hogy Moldávia bekebelezése következik, és a román közvélemény cseppet sem nevezhető oroszbarátnak.

Matyó kivisz a város fölötti tanyákhoz – innen légvonalban alig 2-3 kilométer a fennsíkon levő szemétlerakó, és azonnal látszik, hogy nem volt túl jó döntés oda telepíteni, mert párszáz méterrel magasabban van a városnál. A gravitációt pedig ismerjük: nem csak a víz, a szennylé is lefele folyik.

A kút vizét a lovak sem isszák már

A tanyák gazdái az állatok itatására használják a vizet, így rendszeresen szivattyúzzák a kutakat, amelyekből még a legnagyobb szárazságban sem fogy ki az innivaló. Bodó Demeter Gyula előttünk indítja el a szivattyút, és amikor megérkezik a víz a cső végén, azonnal megcsap a szennylé jellegzetes szaga. Szomszédja azt meséli, nála pár nappal hamarabb büdösödött meg a kút vize – nem számított rá, szomjasan jót húzott a korábban kiváló vízből, és azonnal ki is hányta.

Mintát vettek, laborba viszik a vizet, de nincs kétségük, honnan jön a szennyezés. A kút tartalma egyébként annyira megváltozott, hogy a lovak sem isszák meg. A gazdák életét ráadásul nem csak ez nehezíti: úgy fogalmaztak, hogy versenyfutásban vannak a medvével, melyikük szüreteli le hamarabb a fáról az érett szilvát. Két hét múlva Matyó újra telefonál – immár egy másik farmon, a negyedik kútban is büdös a víz.

A szeméttelep ügye egyébként a hétköznapok része lett – piacon, boltban is erről beszéltek az emberek, amikor arra jártunk. És azt nem tudják, amit mi igen: nagy valószínűséggel hamarosan megtelik a kettes cella, és mivel a harmadiknak még neki sem fogtak (építési engedélyt sem kértek rá a városi önkormányzattól), könnyen előfordulhat, hogy tavasszal nem lesz hova vinni az udvarhelyi szemetet.

Havonta több mint 2 ezer tonna szemét érkezik

Lapunk birtokába került ugyanis a környezetvédelmi hivatal augusztus végi jegyzőkönyve, amelyben arról írnak – és ez talán jó hír a városlakóknak –, hogy a vállalat minden tapasztalt hiányosságot kijavított, így működhet tovább. A jegyzőkönyvben találtunk viszont egy megdöbbentő számot. A cég ugyan hétpecsétes titokként kezeli, hogy hány tonna szemetet fogadnak be, a hatósági jegyzőkönyvből azonban kiderült, hogy az ellenőrzést megelőző héten 2144 tonna érkezett.

Egyszerű matematika: havonta csaknem tízezer tonnát raknak el. Ez azt jelenti, hogy egy cella, melynek kapacitása kétszázezer tonna szemét, kicsit több, mint másfél év alatt megtelik, ha a jelenlegi ütemben fogadják a kamionokat. Még két új cellának van hely a területen, így az udvarhelyieknek, akik több évtizedre megoldottnak hitték a szemétlerakás kérdését (még ha csodával határos módon tavaszra fel is épülne a harmadik cella), legkésőbb négy év múlva azzal kell szembesülniük, hogy nemcsak csurgalékot kapnak a nyakukba, de a hulladékot is el kell vinni valahova máshova. Szép kilátások.

Lukács Csaba (Magyar Nemzet) – Sipos Zoltán

A cikket Egyed Ufó Zoltán egy 2015 októberi, szintén a cekendi szemétlerakóról szóló fotóriportjának a képeivel illusztráltuk, mely az uh.ro-n jelent meg.

Neked egy pizza ára, a társadalom számára létfontosságú a szabad sajtó. Támogasd az Átlátszó Erdélyt!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

Lejes (RON) számla:

Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

  • Natrix12

    A migráció elősegítése és erőltetése, továbbá a “gender” ügy valós háború. Nem csak Orbán, vagy Magyarország, hanem az egész emberiség ellen. Egyáltalán nem hülyeség, amit Orbán tesz.

    • Justitio

      Nem hülyeség.Aljasság.

    • Macskafogó

      Nincs semmiféle migráció-elősegítés, “gender-ügy” meg nopláne nincs, csak a te csökött agyadban. Úgy van, ahogy Gulyás mondja: Orbán nemlétező ellenfelek ellen visel álháborút, hogy minket átbasszon. És sikerül neki, mint látható, a te példádon.

  • Justitio

    Örökké elenségkép kell akis majomnak….lassan ez lesz az új 30 éves háború…..

    • Domoka1

      Igazad van ! Majd csak utána jöttök!

  • Csaba Kövér

    ..négerek harca az alagútban…!!!…

  • Domoka1

    A bukott politikus észt oszt. Oszt ennyi.

  • Vidéki

    Vágó Gábor: “A politikában nem elég megszerezni a hatalmat, a vízió is lényeges.”

    Vágó Gábornak esze semmi, neki elég ha csak nagy bajusza, szakálla meg víziója van.

    Vágó Gábor hívei úgy gondolhatják, hogy úgy szép a f@sz, ha szőrös!