Fogyatékos a jog: speciális hinta van, csak szabály nincs a kihelyezéséhez

Az Életfa udvarán felszerelt hinta
Az Életfa udvarán felszerelt hinta

Több mint egy éve nem tudták még köztérre kihelyezni azt az első, akadályozottsággal élők számára is használható hintát, amelyet az Életfa Családsegítő Egyesület adományokból vásárolt és ajándékozott Kolozsvárnak. Hogy mennyire új a város és Románia számára egy ilyen hinta, azt jól mutatja, hogy nem létezik jogi szabályozás a köztéri elhelyezésére. Deme Ilona, az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke bizakodó: bár hosszúra nyúlt a játékszer elhelyezése, az illetékesek ígérete szerint hamarosan a Sétatéren lehet vele hintázni.

Az Életfa Családsegítő Egyesület a 2016-os Kolozsvári Magyar Napok zárórendezvényén adta át szimbolikusan, utalvány formájában a városnak szánt különleges hintát, ami attól egyedi, hogy kerekesszékkel közlekedő, mozgásukban korlátozott gyerekek, felnőttek használhatják. Ez lesz Kolozsvár első speciális hintája, ami köztéren bárki számára élvezhető.

Olyan cselekvéshullámot szerettünk volna indítani, ami kicsalogatná az akadályozottsággal élő embereket és családjaikat abból a zárt intim szférából, amelyben élnek” – fogalmazott Deme Ilona.

A közösségi program indítását annak a felismerése motiválta, hogy köztereken, színházban, filharmóniában, könyvtárban, játszótereken és különböző rendezvényeken akadályozottsággal ékő gyerekekkel vagy felnőttekkel alig lehet találkozni.

Előbb a budapesti, művészi teljesítményéért Európa-szerte elismert Baltazár Színházat hívták el Kolozsvárra. A társulat 90 százalékát fogyatékkal élők alkotját, akik „nem »ahhoz képest« teljesítenek, hanem megmutatják, hogy akadályozottsággal élők is képesek komoly művészi értékű produkciót létrehozni”, jellemezte a társulatot Deme. A Kolozsvári Színházban bemutatott előadással mind az akadályozottsággal élők közösségét, mind a többséget próbálták megszólítani, amelynek tagjaiban gyakran vált ki idegenkedést, ha akadályozottsággal élő emberrel találkoznak.

Játszótereken sem találkozni fogyatékkal élő gyerekekkel

„Arra gondoltunk, ne egyszer-kétszer csaljuk ki az akadályozottsággal élőket különböző rendezvényekre, hanem azt nyomatékosítsuk, hogy bármiben nyugodtan részt vehetnek, köztünk lehetnek rendszeresen, mert jó velük lenni” – tudtuk meg a hinta előtörténetét a kezdeményezőtől.

Az egy éves várakozás hátterében a tapogatózás áll: annyira újszerű a helyzet, hogy senki sem tudta biztosan, mi az eljárás. A hinta speciális, így több uniós országban elfogadják szabvány nélkül, de Romániában nem gyártanak hasonlót, így hivatalos megegyezés sincs arról, hogyan adományozható vagy helyezhető el köztéren a játékszer.

Az egyesület azért döntött úgy, hogy az egyetlen romániai forgalmazótól vásárol játékelemet, mert így azt már behozták az országba, van román nyelvű technikai leírása, és bizalomkeltő, ha a forgalmzó Romániában működik.

Az akadályozottsággal élő gyerkőcöknek is élvezhető, köztéri játszóhelyek kialakításában Temesvár jár élen, ahol 2015-ben arról határoztak, hogy tíz parkban helyeznek el kerekesszékkel is megközelíthető, élénk színekkel lefestett játékelemeket, amelyeken mozgás- és látássérültek egyaránt játszhatnak.

A városnak adományozott hinta az egyesület udvarán várakozik

Az adományzással a felszerelés, karbantartás a város feladatkörébe kerül, így jobban megóvható és javíttatható lesz az eszköz. Jogász segítségével készítettek adománylevelet, a hinta kihelyzesének a kérdését pedig a Kincses Kolozsvár Egyesület segítségével terjesztették a városi tanács elé. Ígéretet kaptak a hinta elhelyezésére, de a feladat nehezen talált gazdára. Most a zöld övezetekért és műemlékekért felelős osztály foglalkozik a hintával, az elhelyezést pedig októberre ígérték.

Kerestük a hinta leendő helyszínét
Kerestük a hinta leendő helyszínét

Az adományokból vásárolt két hinta egyikét – ahogyan ezt korábban tervezték a kezdeményezők – már tavaly felszerelték az Életfa Családsegítő Egyesület udvarán. Bárki használhatja, aki becsenget a szervezethez. Ez a megoldás mégsem teljes, hiszen továbbra is zárt területen van, és így nem teszi lehetővé a gyermekek, felnőttek számára a közös játékot.

„Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a hinta a Sétatérre kerüljön, mert emblematikus hely a városban. Megközelíthető, sok rendezvénynek ad otthont. Szerintünk az első ilyen kikapcsolódási eszköznek ott a helye, ahol a legszívesebben vannak az emberek, és jól megközelíthető” – érvelt Deme Ilona. Az utolsó információk szerint a stadion melletti játszótéren talál helyet a különleges játékszer.

Az uniós feltételek 2010-ig írták elő az akadálymentesítést

Románia számára kiemelt fontosságú csatlakozási feltétel volt a fogyatékos személyek helyzetének javítása – tudtuk meg Berszán Lídia egyetemi tanártól, aki két évtizede foglalkozik fogyatékossággal élő gyermekekkel. A fogyatékossággal élők helyzetének javítását az 1989. előtti katasztrofális állapotok tették hangsúlyossá: gyerekek, felnőttek minimális higéniai feltételek között, az emberi lét rettenetes szintjén kényszerültek élni különböző intézményekben. Az Európai Unióhoz való csatlakozáskor a feltételeket formálisan kipipálták: megvalósult az intézményes keret, civil szervezetek létesültek, a számok szintjén az eredmények látványosak voltak.

A szakember úgy látja, az akadálymentesítés ott torpan meg, ahol a törvényt eséllyé kell átfordítani. „A törvény előírja a jogot, de hogy ezzel élni is lehessen, ahhoz kivitelező szervezetek, szolgáltatások kellenek. Miután Romániában a kiemelt figyelem elterelődött a fogyatékossággal élők körülményeiről, a kérdés megragadt a látszatmegoldások terén.”

„Némely templomba nehezebb bejutni, mint a menyországba”

– idézte fel Berszán egy akadályozottsággal élő srác csípős megjegyzését, ami rámutat, milyen sok területen volna még szükség az akadálymentesítésre.

„Az akadályozottsággal élő, ráutalt emberek élete nagyon nehéz, nem várhatjuk el tőlük, hogy ők reformálják meg az országban a közszállítást, az akadálymentesítést” – mutat rá az érdekképviselet fontosságára a szociális szakember.

Az összefogás és szolidaritás példájaként pedig arról mesél, hogy Hollandiában úgy zajlott az akadálymentesítés, hogy a kerekesszékben élő emberek felhívást intéztek, csatlakozzanak más fogyatékkel élő személyek is hozzájuk, mert magukban kevesen vannak. Csatlakoztak a babakocsis anyukák, aztán az idősek, akik valamilyen eszközt használnak járás közben, végül a biciklisek is. „Az mindenkinek jó, ha akadálymentes a közlekedés” – összegezte a mozgalom fontosságát.

Az első köztéri hinta arra irányíthatja a figyelmet, véli Berszán, hogy Romániában szinte láthatatlan az a 800 ezer fogyatékos ember, akiknek egyharmada kiskorú: akiknek köztünk kellene lenni nap mint nap, hozzáférni a szolgáltatásokhoz, eljutni rendezvényekre, önállóan boldogulni.

A felszerelésre váró hinta
A felszerelésre váró hinta

Az egyetlen hinta a hiány jele is

A hinta az egyetlen szabadtéri játék, amit Romániában is forgalmaznak akadályozottsággal élők számára. Az is mellette szólt, hogy az, akinek a keze nem sérült, önállóan is használhatja.

„A hintázás katarktikus élmény lehet valakinek, aki mozgásában korlátozott: varázslatos lehet a repülés élménye, elemelkedni a földtől, ahogyan mindenki számára az” – mesélte a kezdeményező.

Nem titkolt szándékuk rávezetni a közösséget arra, hogy az akadályozottsággal élők által is használható eszközök, megközelíthető közterek, befogadó rendezvények hiánya nem jelenti azt, hogy igény sincs ezekre.

„A hinta felszerelése láthatóvá teszi, hogy mennyire nincsenek ilyen eszközök. Remélem, hogy jó példa lesz cégek, szervezetek, az önkormányzat számára, és megmutatja az igényt is az akadályozottsággal élők által is használható eszközökre” – mutatott rá Deme.

Jakab Villő Hanga

Neked egy pizza ára, a társadalom számára létfontosságú a szabad sajtó. Támogasd az Átlátszó Erdélyt!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

Lejes (RON) számla:

Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU