Bezárás
Befektetések

Patthelyzet Verespatakon: az ellenállás győzött, a szembenállás maradt

Verespatak az elmúlt években a romániai civil mozgalmak történetének szimbólumává vált: a sok éves civil ellenállás a kanadai-román Roșia Montană Gold Corporation (RMGC) projektjével szemben leleplezte a politikum és a nagybefektetők érdekszövetségének működését, de arra is jó példa volt, hogy lehetséges nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Bár az RMGC kényszerű kivonulása óta Verespatak vize valamivel csendesebben folyik, a helyiek még mindig nem nyugodhattak meg egészen. A romos műemlékházak között, a települést közrefogó, kincset és bányászati emlékeket rejtő hegyek lábánál kerestük Verespatak jövőjét.

Felújított vagy restaurálás alatt álló műemlékházak sora, turisztikai útmutatók és leírások fogadják a Verespatakra érkezőt. Közelebbről az is feltűnik, hogy az épületek nagy része üresen áll, a folyamatban levő felújításokat pedig rég abbahagyták: a leponyvázott vagy kitámasztott épületeken valójában csak az idő vas foga rág; időnként néhány helyi is besegít, akik éjjelente ezt-azt ellopnak az elhagyatott házakról, így gyorsítva a pusztulást.

„Keserű látni az elhagyott, pusztuló házakat: ellopják az ablakokat, ajtókat, a padlót. És azok lopják el, akik a Goldot támogatták. Éjjel jönnek a szomszéd házba is: ha a Goldé is a ház, akkor sem fogadható el sem a lopás, sem az, hogy tönkreteszik a település arculatát” – vázolta a sorsukra hagyott házak helyzetét Zeno Cornea helybéli aktivista.

A ház egyik szobája alatt patak folyik

A ház egyik szobája alatt patak folyik

A helybéliek csak Goldként emlegetik a Gold Corporationt, invazív kampányának emlékét ma a vállalat által felvásárolt házakra, középületekre rögzített feliratok, szlogenek, turisztikai útmutatók őrzik: „Singura solutie mineritul” (Egyetlen megoldás a bányászat), „Nu vrem sa cersim, vrem sa muncim” (Nem koldulni, dolgozni akarunk). A vállalat az iskolát is megvásárolta, amelyet 2012-ben terveztek befejezni, de máig sem készült el. A „régi iskola” leponyvázott falán felirat: A bányászatból építjük a jövőt.

Az épülő jövő

Az épülő jövő

A kulturális miniszter és a parlament UNESCO-bizottsága Verespatakra érkezik egy „félretájékoztató látogatásra” – láthatjuk a 2014 augusztusában aktivisták által készített riportfilmben. A videó, ahogyan sok hasonló felvétel, leleplezi azt a módot, ahogyan a vezető politikusok az RMGC embereivel karöltve próbálták megvalósítani a bányaprojektet.

„Minimális morális kötelességünk kell legyen azokkal szemben, akik százmilliókat fektettek be.” Dorin Dobra, a parlamenti UNESCO bizottság tagja – 2013. augusztus 20.

Sok víz folyt le a Verespatakon a bányaprojekt kezdeményezése óta. A fenti kisfilmben látható aktivisták között olyanok is vannak, akik a Gold-projekt leállítása után folytatták munkájukat Verespatakon, ők ma a Trai cu rost projekt önkéntesei, a Made in Roșia Montană szociális vállalkozás munkatársai, gyermekfoglalkozások koordinátorai.

A videó témája Verespatak felkerülése az UNESCO világörökségi listájára, ahogy ez a téma ma is Verespatakon. A júniusra várható döntésről helyi aktivisták úgy vélik, megnyithat bizonyos anyagi forrásokat, és a turizmus fellendítésében is fontos lehet, de nem biztosítja Verespatak jövőjét.

Már sem a református, sem a katolikus templomban nincsen rendszeres istentisztelet, mise

Már sem a református, sem a katolikus templomban nincsen rendszeres istentisztelet, mise

A verespataki kulturális bányászati táj  megmentéséhez önmagában nem elég sem az arany ciántechnológiás kitermelésének megakadályozása, sem a világörökség részévé nyilvánítás. Csak különféle, hosszútávon is fenntartható projektek biztosíthatják a táj megőrzését és élhetővé tételét.

A 2015-ben indult Trai cu rost (Értelmes élet) helyi és kolozsvári tagjai a környék számára fenntartható turisztikai fejlesztésekben gondolkodnak. Így hozták létre a Trai cu rost weboldalt, ahol a Verespatakon és környékén zajló turizmusról, a helyiek által nyújtott szolgáltatásokról összesítik az információkat.

„Egyelőre a túraútvonalakra összpontosítunk, ugyanis az idelátogatók számára ez állandó szabadidős tevékenységet biztosít” – meséli Costel Zainea, akivel a túrajelzések felújítása közben ismerkedtünk meg Verespatak központjában, a kisbolt előtt. Ez a kisbolt a település alternatív információs központja: nincs  kérdés, amire a nagyon kedves boltos néni ne tudná a választ, vagy ne tudná azt megszerezni.

Túraútvonalak a központból

Túraútvonalak a központból

A nyesőollóval és festékes bödönökkel felszerelt önkéntesek a változó nehézségű túraútvonalakat járták végig, de biciklis útvonalak kialakítására is készülnek, sőt a jövőben a Szénafesztiválhoz (FânFest) hasonló rendezvényt is szerveznének.

„Úgy érezzük, olyan hely ez, ahol megpróbálnánk élni”

A Verespatakért folyó ellenállás során sokak szívéhez közel került a település és környéke: ahogyan a Made in Roșia Montană szociális vállalkozást kezdeményező és cserkészfoglalkozásokat vezető Tică Darie, úgy a bukaresti származású Costel is itt képzeli el a jövőjét.

Verespataki otthon

Verespataki otthon

„Számomra is úgy kezdődött, mint minden nem helyi számára a részvétel a verespataki ellenállásban: hallottam a bányaprojektről, és nem tűnt korrektnek. Először bukaresti aktivistákkal ismerkedtem meg, majd önkéntes lettem a Szénafesztiválon, és közvetlen politikai akciókban is részt vettem.

Megismerkedtem a barátnőmmel, aki műépítész és részt vesz az Adoptă o Casă la Roşia Montană (Fogadj örökbe egy házat Verespatakon) programban, amely évek óta veresapataki épületek szakszerű felújítását célozza meg, önkéntes munkával.”

Costel Verespatakon készül letelepedni: úgy gondolja, hogy egy romos ház felújításával a helyi fiataloknak példát tud mutatni, hogy ami régi, azt nem kell teljesen lerombolni, modernné lehet tenni. Asztalosműhely indítását tervezi, de egy olyan vendégházról is álmodik, ahol művészeket, gyermekfoglalkozásokat vezető szakembereket is vendégül láthatnak.

Mit nem jelent Verespataknak az UNESCO

Verespatak számára szimbolikus fordulópontot jelenthet a felvétel a világörökségi listára. A bányatelepülés jövőjét tekintve megnyugvásra mégsem ad okot, vélik a helyi aktivisták: „Van rá példa, hogy amennyiben a világörökség sérül, az UNESCO Bizottság visszavonja a címet, ahogyan a drezdai Elba-völgyében felépített négysávos autópályahíd miatt is történt” – fejti ki az egyik kolozsvári aktivista. Az UNESCO Világörökség Egyezménye egyféle javaslat az értékmegőrzésére, de az állam döntéseire nincs befolyással.

Az RMGC által felújított, lakott ház

Az RMGC által felújított, lakott ház

A világörökség cím Verespatakra mint bányászati tájra, a római galériákra vonatkozik, amelyeket ahhoz, hogy látogathatóak legyenek, ki kellene építeni. A beruházás és a fejlesztés az önkormányzat együttműködése nélkül nem valósulhat meg. A terület ugyanakkor a Minvest Deva állami bányavállalat tulajdonában áll, ezért további dilemma, hogy kinek lesz érdeke a terület turisztikai fejlesztése.

„Önkormányzati, megyei és állami szintű együttműködés is szükséges a projekt megvalósításához: például, hogy a Minvest Deva állami vállalattól a kulturális minisztériumhoz kerüljön a terület, s így pénzalapot biztosíthassanak a galériák rendezéséhez, gondozásához” – mutat rá Costel.

Több jele is van annak, hogy a helyi önkormányzat nem támogatja az UNESCO-projektet – vélik az aktivisták. Egyrészt az általános városrendezési tervet említik: 2015-ben ugyan a bányaprojektet ellenzők pert nyertek az önkormányzattal szemben, így az RMGC-nek kedvező általános és területi városrendezési terv „érdekellentét fennállása” miatt elvesztette érvényességét. Az új terv azóta sem készült el.

Ablakok a jövőre

Ablakok a jövőre

Ennek egyik következménye, hogy nem áll rendelkezésre törvényes szabályozás a helyi építkezési engedélyek kibocsátásához, ami elengedhetetlen egy műemlék besorolású ház felújításához.

A másik aggasztó jel, hogy a bányavidék és a római bányászati emlékek egyik területét (Kirnik és Várhegy – Cârnicul şi Cetate) az állami erdőgazdálkodási alap részévé tették. Ugyan nem beszélhetünk erdőről, inkább 15 éves fiatal fák és cserjék vannak itt, a lépés megnehezíti a területrendezést, a fák gyökerei pedig lassan omlásnak indítják a bányabejáratokat:

„Ha megsemmisül a bányászati táj, megszűnik az UNESCO-védettség is” – összegzi Costel.

Az is kérdés – folytatja egy másik önkéntes –, hogy Verespatak és lakói mennyire állnak készen a nagyszámú vendég érkezésére: szállás, étkezés, megközelítési lehetőségek tekintetében megfelelnek-e majd az igényeknek.

Szellemházak várnak a sorsukra

Ha júniusban Verespatakot világörökségi helyszínné is nyilvánítják, a település sorsát továbbra is bizonytalanságban tartja a Gold Corporation Romániával szembeni kártérítési pere, amelytől többek között a vállalat tulajdonában álló, lakatlan vagy lakott, felújított vagy pusztulásnak indult épületek sorsa is függ.

A régi polgármesteri hivatal mára felújítva és üresen áll. Az önkormányzat egy másik, RMGC-től bérelt épületben működik

A régi polgármesteri hivatal mára felújítva és üresen áll. Az önkormányzat egy másik, RMGC-től bérelt épületben működik

„Sokan azzal az egyezséggel adták az ingatlanjaikat a Gold Corporationnek, hogy a bányaprojekt indításáig lakhatnak benne. Hogy mi lesz a lakók és a házak sorsa, nem lehet tudni, csak forgatókönyvekben gondolkodhatunk” – fejtett ki a Trai cu rost-kezdeményező.

  1.     Ha az állam veszít és kártérítést fizet a bányavállalatnak, akkor az állam tulajdonába kerülnek a házak. Ez esetben árverésre kellene kiírnia őket a házak reális értékének felbecsülését követően (a Gold ennél jóval többet fizetett értük).
  2.     Ha a vállalat veszít, továbbra is az ingatlanok tulajdonosa marad.

Mivel a Cioloş-kormány titkosította az eljárást, arról sem lehet tudni, hogy mi zajlik a zárt ajtók mögött, a helyiek így nem tehetnek mást, mint hogy az eredményre várnak.

Sokat javult a hangulat

A hétvégi verespataki látogatásnak kétnapos turistáskodásként vágtunk neki: a Trai cu Rost kínálta lehetőségeket szerettük volna kipróbálni. Kiderült, olyan különböző alternatív helyszínei és állomásai is vannak az alakuló turizmusnak, mint a központi kisbolt, a cserkészek szervezte rendezvények, az unitárius istentisztelet vagy a település „élő könyvtára”.

Bár a tehénfejés kimaradt a tervezett tevékenységek közül, találkoztunk a turistaútvonalakat járhatóvá tevő, felújító önkéntesekkel. Szállásadónk ugyan még nem szerepel a Trai cu rost oldalon, azok közé a helyiek közé tartozik, akik kiálltak a Gold ellen. A hostel udvara pedig olyan, mint egy kis bányamúzeum.

Bányászati tárgyak házi kiállítása

Bányászati tárgyak házi kiállítása

„A Trai cu rost jelenlegi szállásajánlata azért érdekes, mert az együttműködők nagy többsége támogatta a Goldot” – meséli Costel.

A helyiek továbbra is gyanakodva figyelik egymást, nem lehet tudni, hogy valójában hányan változtatták meg a véleményüket a bányaprojektről. „Nem mondhatni, hogy a valamikori bányatámogatók ma már alternatív és fenntartható projektekben gondolkodnak” – teszi hozzá.

Szombat este tartotta a helyi cserkészcsapat az éves Fényfesztiválját is. Családias, de életteli közösségi hangulatot találtunk egy hatalmas ház tágas udvarán: gyertyák világították meg a teret, gyerekek rohangásztak, játszadoztak a kifüggesztett hintaágyakban, turisták beszélgettek a tábortűz körül.

A programot szervező Tică évekkel ezelőtt biciklivel érkezett első Szénafesztiváljára, most a település gyerekei számára szervez foglalkozásokat. A ház fele, amelynek az udvarán az esemény zajlott, szintén a Gold tulajdonában van, a másik felét ő vásárolta meg, hogy majd maga is foglalkozhasson szállásadással, rendezvényszervezéssel.

„Míg a szakállam és az egészségem engedi, szolgálok”

Köztudott, hogy Pálfi Árpád, a helyi unitárius lelkész jellegzetes alakja volt a verespataki ellenállásnak, aki nem fogadta el a Gold ajánlatát, hogy felújítsák a templomot. Inkább önkéntesekre bízza, akik évről évre minden nyáron besegítenek.

A lelkészről az a hír járja, hogy olyan, mint egy öreg hippi, aki a formaságokkal nem sokat törődik. Gyakran egy szál papucsban tart istentiszteletet, mely azonban akkor sem marad el, ha ő az egyedüli részvevő. A templom leghűbb látogatói az ortodox vallású Zeno Cornea és kutyája, Bobi, ami jó példája annak, hogyan alakította át a bányaberuházás a közösségi viszonyokat: miközben családokat és barátokat szakított szét, új szövetségek és barátságok is kialakultak.

Pálfi Árpád, unitárius lelkész

Pálfi Árpád, unitárius lelkész

„Bobi hiányzott a legjobban ma a templomból. Egyedül is elmegy megnézni a harangozást, felmegy az orgonához is a mise alatt” – meséli  büszkén Cornea, aki pálinkafőzés miatt ezúttal nem tudott résztvenni a kétnyelvű istentiszteleten.

Pálfi tiszteletes egészen ünnepi hangulatban fogadott, tudott róla, hogy tordai vendégei is lesznek. Harangozás közben, ahogy mindig, felhívta a családtagjait, de még a híveit is, akiket az istentiszteletre várt: „Így szoktam, harangozás közben telefonálok, hogy lássák, dolgozom” – magyarázza viccesen.

Még Bobi nélkül is különleges volt a vasárnapi alkalom, hiszen különböző felekezetű helyi, kolozsvári, tordai és magyarországi vendégek egyaránt részt vettek rajta. Olyan is akadt, aki vállalta az orgona megszólaltatását.

Zeno Cornea azt is elmagyarázta, miért választja, feleségével és lányával együtt, a helyi ortodox templom helyett az unitáriust:

„Az unitárius pap volt az egyetlen, akit nem tudtak megvenni, azért járok hozzá. Ez az a templom, ahol azok gyülekeztek, akik meg akarták menteni Verespatakot: a verespataki ellenállás központja” – meséli.

A személye iránti tisztelettel a tiszteletes is tisztában van, s bár büszkén említi, hogy múlt héten is interjút adott, a humora most sem hagyja el:

„Én voltam az egyetlen bátor, az 56-os. Mármint kilóra, kalappal. Mert kinyitottam a templom kapuit” – mondja, aztán felidézi, hogyan vették körül a Gold emberei a templomot az ökumenikus istentiszteleten, amire az ellenállás jegyében került sor.

Szimbolikus helyszín a templom udvara is: innen hantolták ki az első halottat, akit a Gold Corporation projektje miatt vittek magukkal a leszármazottak. A kihantolásra érkező egyháziak Kolozsvártól Tordáig minden településről hoztak egy kis földet és azzal földelték be a sírhelyet, ahol most kopjafa emlékeztet az elhunyt megbolygatott nyugalmára.

„Több mint háromszáz halottat hantoltunk ki, elszórtuk mindenfelé őket – a halottakat is megvásárolták” – fogalmaz Pálfi.

Egy hónapja nyugdíjba vonult ugyan, vasárnaponként mégsem fog elmaradni a kétnyelvű istentisztelet. „Kértek a híveim, hogy ne hagyjam itt őket, mert nem lesz, aki eltemesse őket” – indkolja a pap a település melletti több mint négy évtizedes kitartását.

Hiába a siker, hatalmas a veszteség

Zeno Corneát épp borotválkozás közben találtuk otthonában. Egész délelőtt pálinkát főzött a feleségével, most komótosan borotválkozik: műanyag pohárban kevés víz, abban öblíti a borotvát. Nincs víz, mondja, a szárazság miatt, így a szomszédból kell hozniuk.

„Vegyél valamit magadra” – szól a felesége. „Fázol?” – kérdez vissza Cornea ironikusan, de megadja magát, és a kikopott, „Salvati Rosai Montana!” feliratú pólóra rávesz egy felsőt.

Cornea és felesége: bár lett volna szék is, az asszony mégis inkább a lócát választotta

Cornea és felesége: bár lett volna szék is, az asszony mégis inkább a lócát választotta

A szűkös konyhában beszélgetünk Corneával, aki a verespataki ellenállás egyik  helyi hangadója volt. Korábban a bányában dolgozott topográfusként, innen az alapos helyismerete. A konyhában a kisméretű tévé műanyag csipkével van leterítve, a falon az utolsó vacsora képe. A távirányítókat műanyag zacskóba csomagolták, hogy megóvják a rongálódástól.

Cornea apja is a bányában dolgozott, ahogy általában a helyi férfiak. 48 évesen halt meg szilícium-mérgezésben, hét gyermeket hagyott maga után. Cornea akkor tizennégy éves volt.

„A bányának velem legyen vége – búcsúzott tőle halálos ágyán az apja –, ne adja az Isten, hogy a bányában dolgozz.”

Bár maga az egyik legelszántabb ellenzője volt a ciántechnológiás aranykitermelésnek, nővére nem tartott ebben vele.

„Megbocsátok, de nem felejtem el. Mondtam neki: a szívemnek kedves maradsz, de már nem annyira” – idézi fel, hogyan adta el tudtán kívül nővére a Goldnak a házat, amit együtt vásároltak az anyjuknak, hogy közel élhessen hozzájuk.

A bolt, ahol választ kapsz kérdéseidre. Az épületet a Fogadj örökbe egy házat! program önkéntesei újították fel.

A bolt, ahol választ kapsz kérdéseidre. Az épületet a Fogadj örökbe egy házat! program önkéntesei újították fel.

Miközben elítéli a nagyvállalat eszközeit, amelyekkel rászedte az embereket, meg is érti, hogy sokan bedőltek neki, hiszen – magyarázza – nagyon jó stratégiákat alkalmaztak.

„Átlátszó zacskóban vitték a pénzt az eladott házakért, hogy közben a szomszéd is lássa, miről marad le. A felvásárolt épületeket elkezdték bontani, hogy az, aki ellenállt érezze, nincs maradása, itt minden pusztul. Háromszáz embert alkalmaztak csak azért, hogy fel-alá járkáljanak bányászruhában, és hogy legyen, aki mellettük tüntessen.”

Cornea optimistább Costelnél, ami a közösségi hangulatot illeti. A helybéli szerint ugyanis mára az emberek belátták, hogy becsapták őket, rájöttek, hogy a bányászat nem Verespatak számára az egyetlen megoldás, hanem a befektetők és a megvesztegethető politikai vezetők számára. „A fiatalok látják, hogy becsapták őket, hogy nekik csak a lapátmenedzser szerep maradt volna a bányában, és hogy a kulcsfeladatokat PRC alapon (pile, relaţii, cunoştinţă – kapcsolatok, ismeretségek) osztották volna ki” – értékeli a helyzetet.

A valamikori büfén átfúj a szél

A valamikori büfén átfúj a szél

Cornea érezhetően azzal a ténnyel szemben a legkritikusabb, hogy hazájának természeti kincsei idegen kézbe kerülhettek volna, hogy az árulók, azaz a befektetést támogatók, a „Iancu-indulót” és román himnuszt énekelték, miközben egy kanadai cégnek akarták minimális nyereségért eladni az aranyat, a római kori emlékeket elpusztítva, amelyek szerinte meghatározóak román nemzeti identitásában. „Most is folyik kicsiben az aranylopás, de legalább a mi románjaink teszik és nem külföldi befektetők” – magyarázza cinkos mosollyal.

„Ha újra lenne egy fenyegető projekt, ezúttal egy román cég vagy maga a román állam kezdeményezésével, nem tudom, hogy Romániában hányan mennének újra utcára: ha már nem az idegenekkel szembeni ellenszenv motiválná az ellenállást, hanem a természet-, az értékvédelem, a korrupcióellenesség, nem lenne ekkora az összefogás” – véli Costel, aki szerint ennek oka a térség monarchiabeli elnyomottsága, az aranylelőhely miatt hatalmas korabeli adók és az öröklött idegengyűlölet.

Közös uzsonna a Trai cu rost önkénteseivel

Közös uzsonna a Trai cu rost önkénteseivel

Costel szerint a település számára az a tudás és világszemlélet lehet nyereség, amit főleg a helyi fiatalok szereztek a különböző akciók, beszélgetések vagy a Szénafesztivál rendezvényei során.

„A fiatalokban is él a nemzeti érzékenység, de nem az, ami a gyűlölet felé hajlik: sokuknak vannak német vagy magyar rokonaik, felmenőik is. De találkoztam olyan fiatallal is, akinek van magyar rokona, mégis erősen él benne az idegengyűlölet. A fiatalok legalább jobb belátásra téríthetőek, az idősek már nem” – fejti ki Costel, aki már barátai között is számon tart olyan helyi fiatalokat, akikben korábban erős ellenszenv élt a magyarokkal szemben, nem személyes tapasztalt alapján, hanem mert így tanulták.

Fárasztó a haletetés

Fárasztó a haletetés

A Verespataktorkán (Gura Roșiei) élő roma közösséggel szemben még erősebbek az ellenérzések, mondván, ők semmit nem dolgoznak, és segélyből élnek. Helyzetükkel azonban senki sem foglalkozik, azért sem, mert ennek az állapotnak a fenntartásához fűződik a hatalom érdeke.

A jelenlegi polgármester, aki mindenben készségesen segítette a bányavállalatot, négyévente éppen a legsérülékenyebb közösségekre tett nyomással tartja meg a hatalmát: „a romákat azzal fenyegeti, hogy visszatartja, elvágja a segélyt, ha nem rá szavaznak, Vartopban (Vârtop), ahol sok a mezőgazdász, különböző befektetéseket folytatott, hogy így nyerje meg a választóit és biztosítsa a következő mandátumát.”

Verespatak megmaradása a legnagyobb, civil összefogással elért eredménye Románia elmúlt harminc évének. De Verespatak nem csak a hatalmi visszaélések elleni kiállás szimbóluma, hanem kulturális örökség és élő közösség is, amit emberi kapcsolatok és hatalmi viszonyok szőnek át és alakítanak, egyelőre úgy tűnik, továbbra is egymásnak feszülő érdekek és meggyőződések mentén.

Viszlát!

Viszlát!

Jakab Villő Hanga


Adományozd a jövedelemadód 2%-át az Átlátszó Erdély Egyesületnek!

270418_2szazalek